|
Az integrált vállalatirányítási rendszerekkel kapcsolatosan nagyon sok téveszme kering a mikro- és kis vállalkozások körében.
Nézzük meg ezek közül a három, leggyakoribb tévhitet!
1. tévhit: A mi cégünk túl kicsi ehhez. Vagyis sokak szerint az ERP rendszerek túl szabályozottak, csak erõsen sematikus mûködést engedélyeznek, és kizárólag a nagy vállalatok számára használhatók.
10-15 évvel ezelõtt, még igaznak is érezhettük ezt az állítást. Azonban mára már a kis vállalatoknak is sok esetben szüksége lehet egy ilyen integrált vállalatirányítási rendszerre. Az ABAS szoftver használatával egyszerûsíthetik a vevõ/szállító, azaz a cégkapcsolati adatbázisuk használatát, az eddigi bonyolult Excel táblákban történõ keresés helyett, ezen túl néhány gombnyomással megtalálhatják a keresett cég adatait, és a vele kapcsolatos összes archivált és folyamatban lévõ ügyletet. Másrészrõl pedig, sok esetben a kis vállalatok is legalább annyi kapcsolattal, és napi munkájukhoz szükséges elérhetõséggel rendelkeznek, mint nagyobb riválisaik, ezért is fontos lehet számukra, hogy egyszerûen, gyorsan és eredményesen tudjanak keresni adataik között. Mindezen felül az ABAS vállalatirányítási rendszer könnyen és gyorsan telepíthetõ, igény szerint testre szabható, így a mikro- és kis vállalatok ügyvitelének, felhasználási szokásainak megfelelõen formázható.
2. tévhit: A kisvállalkozásoknak nincs szükségük ERP rendszerre: minden sikeresen irányítható és nyomon követhetõ manuálisan is, viszonylag egyszerû eszközök használatával, mint pl. az Excel, vagy különbözõ PC alapon mûködõ standard számviteli programok.
Egy vállalkozás „kis” mérete nem jelenti egyértelmûen, hogy a napi tranzakcióinak száma is minimális lenne. Ezen felül óriási különbség érezhetõ egy „szimpla” és egy „ERP-alapú” folyamat között. A centralizált adatbázis, az egyidejû adatbejegyzés, vagy a több felhasználós real-time adatelérés lehetõsége gyorsítja a mindennapi munkát, és az elemzések készítéséhez is olyan technikai megoldásokat biztosít, amelyekre minden kisméretû vállalatnak szüksége lehet, függetlenül attól, hogy milyen iparágban dolgozik. Ezen túlmenõen pedig, a modern vevõk a kis cégektõl is ugyanúgy elvárják a magas színvonalú szolgáltatásokat, mint nagyobb méretû versenytársaiktól, és ebben szintén segítséget tud nyújtani az ABAS integrált vállalatirányítási rendszere.
3. tévhit: A hardware és a rendszer zavartalan mûködéséhez szükséges infrastruktúra megfizethetetlenül drága.
Régebben a személyi számítógépek még valóban nem voltak elég erõsek egy ERP rendszer futtatásához, azonban ez mára már nem igaz. Manapság a szélessávú internet kapcsolat egyszerûen elérhetõ mindenki számára, és az új technológiákkal átalakított ABAS vállalatirányítási rendszert már jóval egyszerûbb, felhasználóbarát szoftverré fejlesztették. Így bármelyik felhasználó számítógépe képes futtatni, akár más irodai alkalmazásokkal egyidejûleg is. Ráadásul a szolgáltatásként használt szoftver, vagyis az úgymond szoftverkölcsönzés (SaaS), nem igényel semmilyen különleges hardvervásárlást egy egyszerû, szélessávú internet kapcsolaton kívül.
Az ABAS vállalatirányítási rendszer a hasonló szoftverekrõl kialakult tévhitekkel ellentétben könnyen és gyorsan telepíthetõ, igény szerint testre szabható, valamint egyszerû, felhasználóbarát felülettel rendelkezik.
A fentieket erõsítette meg Durbák Csaba, a SIS Europe Kft. ügyvezetõ igazgatója is, aki úgy véli, hogy rendszerünk használata nagyban könnyíti vállalkozása életét. Ez a fõleg energetikai gépgyártásban mûködõ „supply chain management” szervezet, nagy ipari gyártócégek számára végez beszerzési, hatékonysági és logisztikai szolgáltatásokat. Ezen tevékenysége miatt napi szinten bõvül a kezelt cikkszámok halmaza és a beszállítói bázisa. A dinamikus növekedés és komplexitás miatt döntött úgy a cég, hogy bevezeti az ABAS ERP rendszert, mely elsõ ránézésre egy kicsit korainak tûnhet, de a gyakorlat alapján igazolódott, hogy átláthatóvá, könnyen kezelhetõvé teszi az ügyvitelt, és lényegesen kedvezõbb helyzetbe hozza a céget a késõbbi növekedés támogatására.
„Az ABAS - cégmûködésre optimalizált - ERP rendszerének elõnyei már ennél a jelenleg 4 fõvel mûködõ vállalkozásnál is jelentkeznek: cikkek létrehozása, módosítása, hozzájuk a megfelelõ adatlapok csatolása, a beszerzési és értékesítési folyamat „automatizálása” olyan elõnyök, melyek jelenleg is meggyorsítják a cég belsõ mûködését és minimalizálják a hibák lehetõségét.” – nyilatkozta Durbák Csaba, aki év eleje óta használja szoftverünket, és élvezi annak kézzelfogható elõnyeit.
Az ABAS vállalatirányítási szoftver alkalmazásával a mikro- és kis vállalatok a felesleges és idõrabló egyedi PC-s nyilvántartások, alkalmazások és ezek papír alapú dokumentációi helyett – idõt és erõt spórolva –, ezen túl energiáikat alkotó munkára és a folyamatok eredményességének elemzésére, az esetlegesen eredménytelenségek, problémák okainak gyors és hatékony feltárására használhatják.
|