|
Fejlődés, újdonságok, tapasztalatcsere, és szórakozás.
Az abas 30 éves fennállását ünneplő ABAS Software AG. magyarországi partnere az InterJNet Kft., idén is megszervezte éves vevőfórumát, Balatonbogláron. A hosszú évek alatt kialakult, visszatérő partneri kör mellett, most is köszönthettünk új arcokat a három napos rendezvényen, ahol a 112 fős létszámmal rekordot is döntöttünk.

A napközben lezajlott előadások alkalmával értékes információkat tudhattak meg az érdeklődők a 2010-es verzió újdonságairól. Az InterJNet Kft. szakemberei a gyakorlatból hozott példák segítségével mutatták be a hallgatóságnak, hogy mindennapi életüket miben segíthetik, mennyiben könnyíthetik a bevezethető újítások.
Ezen felül felhasználóink közül is többen tartottak előadást, hogy megosszák eddigi tapasztalataikat, és bemutassák saját vállalkozásukat, valamint azt, hogy az Ő területükön milyen módon alkalmazható az abas Business Software, és milyen előnyökkel jár ennek a vállalatirányítási rendszernek a használata. Volt, aki még „kezdő abas-osként” a bevezetés folyamatának tapasztalatairól mesélt, és volt aki „öreg motorosként” több éves, zökkenőmentes együttműködésről számolt be a hallgatóságnak.
Idén külföldi előadók is színesítették a programot. Mario Raatz az ABAS Software AG. nemzetközi partnerfelelős menedzsere az ABAS 30 éves fejlődését foglalta össze egy jó hangulatú prezentáció keretében. Sandro Franke a TTS Company tanácsadója az e-learning folyamatokat mutatta be, amelyeket pár hét múlva a magyarországi abas portálon keresztül már felhasználóink is elérhetnek. Michael Joos a HABEL GmbH & Co. értékesítési és marketing vezetője pedig az abas dokumentum kezelőjéről tartott érdekes előadást.
Az újdonságok sora azonban még nem ért véget, hiszen idén először több témával kapcsolatban is workshop-ot tartottunk. Ezzel az eddigi előadások közötti konzultációs lehetőségeket hosszabbítottuk meg, és az érdeklődők igényeinek megfelelően mutattuk be az újításokkal, e-business-el, és e-learning-gel kapcsolatos tudnivalókat, lehetőségeket.
A munka után édes a pihenés, és a háromnapos programsorozat keretében természetesen erre is lehetőséget biztosítottunk vendégeink számára. A szakmai fórumok utáni közös ebédek, vacsorák, valamint az esti programok kiváló networking lehetőséget nyújtottak a résztvevőknek, így könnyen bővíthették kapcsolatai tőkéjüket, és értékes ismeretségeket alakíthattak ki egymással. A közös élmények, az esti szórakozási lehetőségek, a közös vetélkedés, és a nagy sikerrel futó csocsóbajnokság is közelebb hozta az egybegyűlteket, a jó hangulatot pedig a kubai táncosok bemutatója, valamint az utána következő fergeteges tánc és karaoke fokozta.
Vendégeink pozitív visszajelzései alapján a VIII. abas Vevőfórum is elérte kitűzött célját. A kevésbé kegyes időjárás ellenére is a meglévő és leendő partnereink egyaránt hasznos és tartalmas információkkal, valamint élményekkel telve térhettek haza.
|